„Nem érdemes az embernek stresszelni magát, mert vagy van egy problémára megoldás, és akkor miért izgatod magad, vagy nincs és akkor pedig minek?”.
/Dalai Láma/
Sok mindentől félhetünk: büntetéstől; a figyelem, a szeretet, a kedvesség elvesztésétől, megvonásától; testi fenyítésektől, s még megannyi más dologtól. Fontos tisztában lenni azzal a ténnyel, hogy azok az emberek akik félnek, azok könnyen manipulálhatóak, mert el szeretnék kerülni a lehetséges következményeket.
Az ember legnagyobb ellensége bír lenni a saját elméje, mely folyamatosan aktív, analizál és ítélkezik, kérdéseket tesz fel. Ez így teljesen rendben is van, hiszen a tudományos gondolkodáshoz a racionális működésmódra van szükség. Akkor hát mi is a probléma az elmével? Az, hogy az elme mindezekkel párhuzamosan azon dolgozik, hogy elszakítson bennünket az „itt és most”, a jelen valóságától. Gondold végig, hogy az ébren töltött idődből mennyit figyelsz az éppen aktuális pillanatra! Mennyivel többet elmélkedsz mondjuk a múlt történésein vagy éppenséggel a jövőbeli kilátásaidon? Amennyiben nem vagyunk képesek elengedni a múltbéli sérelmeinket, és a jövőre vonatkozóan előrevetített félelmeink miatt aggódunk, akkor szenvedésnek tesszük ki magunkat (javarészt teljesen fölösleges szenvedéssé változtatjuk a jelent), és tulajdonképpen nem éljük meg azt a valóságos jelent, ami szorongásmentes lenne a tudatunk háborgása nélkül.
Kiegyensúlyozott emberré úgy válhatunk, ha képesek vagyunk felismerni, hogy tulajdonképpen feleslegesen aggódunk egy olyan dolog miatt, ami nem létezik, és még bárhogyan alakulhat. A mi döntésünk az, hogy az energiánkat a múltban való rágódásra, a jövő miatti aggódásra, vagy a jelenre helyezzük.
Tegyünk egy próbát! Vizsgálódjunk egy napon keresztül, hogy mire figyelünk: a jelenre, vagy talán a holnapi nap megoldandó problémái kötik le az energiáinkat? Ha félelmet érzel, akkor az a jelenből, a valóságból fakad, vagy csupán a gondolataid, a meg nem történt valóság okozza az aggodalmaidat? Valóban szorongsz az “itt és most”-ban, a való jelenben, vagy csak az elméd kisded játékot űz veled, csapdába ejt, és ez az, ami megzavarja az egyébként nyugodt valóságodat? Fel tudsz idézni magadban egy olyan szituációt, amelytől féltél? Meddig tartott, talán néhány percig? Valójában pedig lehetséges, hogy ez miatt a pár perc miatt órákat, napokat, esetleg heteket szorongtál? Utólagosan megvizsgálva tényleg olyan szörnyű volt az a szituáció, melyet átéltél (ha egyáltalán tényleg létrejött), mint amilyennek gondoltad, valóban indokolt volt a félelmed, vagy annak intenzitása?
A képzeletünk csodákra, de ugyanakkor rombolásra is alkalmas, ezért mindig tudnunk kell, hogy az elménket képesek vagyunk irányítani. Racionálisan igyekszünk gondolkodni, aztán kiderül, hogy milyen irreális dolgokat képes művelni a tudatunk. Most akkor, hogy is van ez 🙂 ?
Vizsgálódásaink során rájöhetünk, hogy bizony elég kevés az a helyzet az életünkben, melyekben reálisak lehetnek a félelmeink. Amíg azonban nem vagyunk képesek tudatosan kezelni ezt a helyzetet, addig sokszorosára növelhetjük az aggódással töltött időnket, pazaroljuk az energiánkat, amit sokkal becsesebb dolgokra is “elfecsérelhetnénk”, arról nem is beszélve, hogy ezáltal egy kiegyensúlyozottabb életben lehet részünk, mentesíthetjük magunkat egy csomó stressztől és szorongástól, plusz elindulhatunk a tudatszintünk lépcsőfokain egyre feljebb és feljebb (a tudatszintekről bővebben itt olvashatsz ), és bármennyire hihetetlen, de ha ezt jól csináljuk akkor nem csak magunknak teszünk jót, hanem rezgésterünk pozitívabbá válásával környezetünknek is “adakozunk” (a rezonanciáról bővebben itt olvashatsz ).
Tehát, akkor tesszük a legjobbat önmagunkért és szeretteinkért, környezetünkért is, ha időben elkapjuk magunkat, amint kezd elhatalmasodni a szorongásunk, az elkeseredettségünk vagy a félelmünk, és önvizsgálatnak vetjük alá tudatunkat, hogy tényleg a jelen valóságot éljük meg, vagy megint csak az elménk keveredett viharba, és különböző jövőre vonatkozó aggodalmakat kezdett el gyártani. Ha ez így van, akkor gyorsan jöjjünk vissza a valóságba, és tartsuk figyelmünket a jelenbe, éljük meg az életet!
Utóirat:
Sajnos nem tudom nem megemlíteni az országunkban jelenleg zajló migráns helyzettel kapcsolatos negatív rezgéstér intenzivitását. Emberek sokaságába ült be a félelem, mely óriási gyűlöletté burjánzott, és észre sem veszik, hogy ahogyan ezeket a negatív érzéseket táplálják a szívükben, úgy közben kivetkőznek emberi mivoltukból, és egy olyan alacsony tudatszintre, beszűkült tudatállapotra kerülnek, ami nagyon csúnya dolgokat fog majd magához vonzani. Elvileg ezek az emberek intelligensnek gondolják magukat, mégis barbárként nyilatkoznak vagy cselekszenek az adott helyzetben.
“Magas tudatállapotú nemzetben nem tud megtelepedni az alacsony szinten lévő erőszak.
Ha egy nemzet öntudata erős és boldogságot sugároz,
arról a nemzetről az erőszak lepattan, vagy elkerüli.
A boldogság és a lelki béke nem kompatibilis az erőszakkal,
így azt mindig taszítani fogja.
A nemzet egysége az egyének tudatából fakad.
Azt javaslom csak a saját egységben való léteddel törődj!
Ezzel megalapozod országod erejét.”
/Maharishi/
Az emberek többsége nincsen tisztában azzal, hogy milyen elementáris erővel bír a tudatszintünk emelése, pedig az ilyen és hasonló helyzeteket végső soron másképpen nem fogjuk tudni megoldani. A világot csak úgy tudjuk megváltoztatni, ha a saját tudatunkat igyekszünk kitágítani, érzelmeinket képesek vagyunk analizálni, megérteni (tudatszintek), hogy miért fontos magasabb szinten rezegni, miért kell a tudatszintünket megemelni. Magunkban kell elkezdeni a változást, mely egy új, jobb világot képes létrehozni, ha minél többen fejlesztjük önmagunkat. A háborút nem lehet háborúval megoldani, a félelem félelmet, a GYŰL-ÖLET GYŰL-ÖLET-et szül, a bátorság bátorságot, a SZER-ETET SZER-ETET-et. Az embereknek végre fel kellene ébrednie, végre el kellene gondolkodnia a létezésük gyökereiről és miértjéről, és ennek tudatában élni.
“Nem lehet megoldani problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel csináltuk őket.”
/Albert Einstein/
Kívánom a Világnak, hogy sokasodjon azoknak az EMBEREKNEK a létszáma, akik képesek a félelmeiket leküzdve látni a másikban először az EMBERT, a menekült, a hajléktalan, a cigány, a zsidó, a homoszexuális (s még sorolhatnám, hogy mi) helyett, ne az általánosításé legyen a főszerep.
“Legnagyobb cél pedig itt-e földi létben, Ember lenni mindég, minden körülményben.”
/Arany János/
Szerző: H. Szilágyi Mária
Szeretettel ❤️ ,
Marcsi
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: